A feladat meglévő mérőszoftverek kiváltása volt egy egységes felületre, modern backend megoldásokkal, új hardver eszközök támogatásával.

A projekt egyik célja a platformfüggetlen működés volt, így a python mellett döntöttünk, mely segítségünkre szolgált a nagy adathalmazok feldolgozásában is, rövid idő alatt. A működés gyorsasága és kritikus tulajdonsága az alkalmazásnak, mert a különböző beállítások esetében valós idejű megjelenítésre volt szükség, melyeket canvas alapú spektrumokon (vonal és waterfall) jelenítettünk meg. Bizonyos mérések esetében akár 64000 pontból álló eseményeket kellett feldolgozni és megjeleníteni a másodperc tört része alatt. A backend és a böngésző közötti adatfolyamot websocket-en keresztül valósítottuk meg.

A feladat másik, nagyobb részét képezte a mérések folyamatos adatbázisba való mentése, a különböző típusú mérések ütemezése és ezek automatizált futtatása. Az ütemezett mérésekre a különféle nemzetközi szabályozások miatt volt szükség, melyeket ITU (Nemzetközi Távközlési Egyesület) által meghatározott formátumban is tudni kellett exportálni.

A hatékony idő és feladat elosztáshoz az ügyféllel közösen, scrum módszertan – ban kezdtük meg a munkát. Egy hetes sprinteket állapítottunk meg és ezekre osztottuk fel közösen az elvégzendő fejlesztéseket. A fejlesztés ideje alatt a partnercéggel szoros együttműködésben álltunk, így méréstechnikai szakember is támogatta a közös munkát.

Későbbiekben az elkészült fejlesztéseknek a kihelyezése lesz a feladat az ország számos pontján elhelyezett mérőállomásokra, továbbá ezen mérőállomásokról gyűjtött adatok központi tárolása.

Kapcsolat

+36 (20) 396 3752

stylers@stylers.hu

1138 Budapest, Madarász Viktor utca 47-49. 1. épület 2. emelet