Ügyfelünk több mint húsz éve van jelen a munkavédelmi eszközpiacon Európa-szerte, így a ROCK SAFETY márkanév számos országban mára már egybeforrt a megbízhatósággal és megfizethető minőséggel. Széles termékpalettával rendelkeznek, és céljuk, hogy olyan termékportfóliót kínálhassanak, amely nagyobb mennyiségű ipari és kiskereskedelmi felhasználásra is alkalmas. 2019-ben kértek fel minket együttműködésre weboldaluk és applikációjuk fejlesztésével kapcsolatban – a projekt során ezek olyan új funkciókkal lettek gazdagabbak, amelyek nagyban támogatják majd a ROCK SAFETY tovább terjeszkedését és hatékonyabb működését.

A jászberényi központú vállalat már több évtizede gyárt és forgalmaz munkavédelmi eszközöket és különböző védőfelszereléseket. Meglévő magyarországi gyártóbázisuknak, valamint kiterjedt ázsiai beszerzőhálózatuknak köszönhetően maximálisan ki tudják szolgálni a piaci igényeket, vevőik pedig a megrendelést megelőzően és azt követően is segítséget kaphatnak tapasztalt értékesítői csapatuktól. Weboldaluk megújításával kerestek meg minket – szerették volna meglévő rendszerüket stabil alapokra helyezni, majd továbbfejleszteni.

A projekt eleji felmérés során kiderült, hogy a korábban Symfony 2.8-ban fejlesztett oldalt a régi verzió miatt nehéz lett volna továbbfejleszteni, ezért közösen egy teljesen új honlap létrehozása mellett döntöttünk. Fontos szempont volt, a készülő új oldal és webshop tökéletesen kommunikáljon meglévő vállalatirányítási rendszerükkel, hiszen a termékek adminisztrálásától kezdve a készletkezelésen át a rendelési folyamatokig mindent ott kezelnek. Az új funkciók megalkotásakor az volt a fő cél, hogy azok skálázhatóan bővüljenek és mindenképpen támogassák az értékesítést.

Megoldások

A 2020 áprilisában indult fejlesztés során a backendet Laravelben és PHP-ban, a frontendet pedig Vue.js-ben és Nuxt.js-ben valósítottuk meg – egy reszponzív oldal létrehozása volt a cél. A mobilalkalmazásoknál az architekt javaslatára a PWA (progressive web application) mellett döntöttünk, hiszen így le lehet fordítani az applikációkat, és nem kell két külön alkalmazást natívban fejleszteni. Elengedhetetlen volt, hogy minden felület tökéletesen tudjon kapcsolódni az az ERP rendszerükhöz, hiszen onnan indulnak és futnak be az adatok. Kihívást jelentett a weboldal soknyelvűsége, illetve az, hogy ennél a projektnél dolgoztunk először PWA-alkalmazással – bár szerencsére akadt olyan a fejlesztőcsapatban, akinek már volt ebben tapasztalata.

Az közös munka a Scrum módszertan elvei alapján történt, amely lehetővé tette az ERP rendszer, illetve a weboldal és az applikáció összehangolásához szükséges szoros együttműködést, és segítette a kommunikációt.

Kapcsolat

+36 (20) 396 3752

stylers@stylers.hu

1138 Budapest, Madarász Viktor utca 47-49. 1. épület 2. emelet