Hogyan igazodjunk el az IT erdejében? – IT Morning School

Hogyan igazodjunk el az IT erdejében? – IT Morning School

Már több éves hagyományra tekintenek vissza a kezdetben elsősorban HR szakembereket megcélzó, edukációs céllal megrendezett IT eseményeink, amelyeket 2019-től a Stylers Grouppal közösen szervezünk. Bár a forma és az elnevezés változott, valamint a célközönség bővült, az idén a ProTechtor HR rendezvénysorozat részeként megvalósuló IT Morning School meetup alkalmaknak ugyanaz a célja, mint elődeiknek: segíteni szeretnénk abban, hogy résztvevőink könnyebben eligazodjanak az IT sokszor igen bonyolult világában.

A közös nyelv

Az első, 2019. november 28-án megrendezésre kerülő IT workshopunkkal kifejezetten azt szerettük volna támogatni, hogy a HR-es és az IT-s kollégák egy nyelvet beszéljenek – hiszen HR szakemberként nem egyszerű tartani a lépést a folyamatosan változó technológiai újdonságokkal, és ez akár a toborzás során is tartogathat kihívásokat. Arra vállalkoztunk, hogy a két divízó közé hidat építsünk, a Stylerstől érkező IT szakértőink pedig arra törekedtek, hogy egy laikus számára is érthető formában adják át tudásukat a résztvevőknek. Pedig nem mindennapi területeket érintettünk: szó volt programnyelvekről, az aktuális tech trendekről és a mesterséges intelligencia lehetőségeiről is, illetve kitértünk arra, milyen karakterű emberből lesz igazán jó fejlesztő. Mivel ez az esemény annak idején még személyes formában valósulhatott meg, utána beszélgetésre és networkingre is volt lehetőség.

Fókuszban a digitalizáció

Második alkalommal már csak online találkozhattunk: 2020. október 29-én tartottuk Online HR meetup eseményünket, amelynek témája a járványhelyzetre reflektálva a HR digitalizáció volt. Ezúttal vendég előadókat hívtunk, és segítségükkel olyan eszközöket, illetve statisztikákat és konklúziókat vizsgálunk, amelyek a következő digitális szintre emelik a HR szakembereket. Velünk tartott Gőz Attila (LinkedIn), Kővári Botond (Hays), Deliága Ákos (Talk-A-Bot) és Mészáros Csaba (Jobline). Szó volt többek között a mesterséges intelligencia és az európai munkaerőpiac kapcsolatáról, az IT recruitment új irányairól, a HR-t segítő okosmegoldásokról, illetve a B2B igények változásáról az informatikai HR területén. Az eseményt kerekasztal-beszélgetéssel és Q&A szekcióval zártuk, és reményeink szerint minden résztvevő úgy hagyta el a platformot, hogy olyan új gondolatokat vitt haza az elhangzottakból, amelyekből később tovább tudott építkezni munkája során.

Iránytű az IT sűrű erdejéhez

Idén a ProTechtor rendezvénysorozatunk HR kategóriáját, IT Morning School eseménysorozattal is bővítettük, amely már nem csak HR szakembereknek, hanem oktatásszervezőknek, marketingeseknek vagy éppen junior PM-eknek is segítségül szolgálhat. Kéthetente péntek reggel 09:00-10:00 között lehet csatlakozni a fejlesztési trendekről, adatbázisokról, IT technológiákról, DevOps-ról, AI-ról szóló interaktív előadásokhoz, melyek során lerántjuk a leplet a misztikus IT fogalmakról, és érthetően mesélünk a fenti témakörökről. Szeretettel várunk, ha a munkád szorosan kapcsolódik az IT-hoz, és segítség számodra, ha egyszerűen, bonyolult szakkifejezések röptetése nélkül tudhatnál meg többet erről a világról. 

Csatlakozz IT Morning School eseményünkhöz! 📝 

Kezdd velünk minden második péntek reggeled, és bővítsd IT fogalomtárad!

A program díjmentes, de regisztrációhoz kötött.

Jelentkezem!

Legutóbbi bejegyzések

AI+low-code: A kódolás jövője és kihívásai

2026-ra a vállalatok 80%-a fog AI-t használni. A mesterséges intelligencia forradalmasítja a kódolás világát, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni annak kihívásairól és a tévhitekről sem. A hype vakságának csapdájába esve könnyű elfelejteni, hogy az AI, bár rendkívüli lehetőségeket rejt, nem váltja ki az emberi tényezőt. A fejlesztői munka hatékonyságának növekedése mellett számos aggály is felmerül, legyen szó jogi kérdésekről, adatvédelemről, vagy egyszerűen a minőség fenntartásáról.

Mesterséges intelligencia az etikai kihívások és dilemmák tükrében

A Deloitte felmérése szerint a fogyasztók 76%-a aggódik a mesterséges intelligencia által generált félrevezető információk miatt, és több mint 50%-uk nem képes megkülönböztetni az AI és az ember által előállított tartalmakat. Az üzleti szektorban szintén bizonytalanság uralkodik: a munkavállalók mintegy 60%-a nem tudja, hogy a vállalat által alkalmazott AI rendszereknek vannak-e etikai szabványai.

Új korszak az alkalmazásfejlesztésben: a low-code, no-code világa

A Gartner felmérése szerint 2025-re az új, egyedi üzleti alkalmazások 60%-a újrafelhasználható üzleti szolgáltatásokból fog felépülni. Ahelyett, hogy mindent a nulláról kezdenénk, az előre elkészített komponensek által gyorsabban és könnyebben szállíthatunk szoftvermegoldásokat. A low-code platformok megjelenésével új korszak kezdődött a szoftverfejlesztésben, mára különösebb kódolási ismeretek nélkül is belevághatunk az alkalmazásfejlesztésbe. Bátor kijelentés ez, amikor a low-code, no-code előnyeiről beszélünk, és egyáltalán mit értünk a módszer alatt? Nézzünk ennek a mélyére.

Fejlesztés, biztonság, működés: a DevSecOps háromszögében

Kevesebb hiba? Kevesebb stressz? Hogyan érhetjük el mindezt? A válasz a #DevSecOps-ban rejlik, ami teljesen új megközelítést hoz a biztonsági kérdések kezelésében a szoftverfejlesztés során. Képzeljük el ezt úgy, mint egy ház építését. Nem várjuk meg, hogy a ház elkészüljön, és csak akkor gondolkodunk a biztonsági rendszerekben. Beépítjük őket az alapoktól kezdve.

2024-01-18T09:28:45+01:00
Go to Top