Így készült – Scrum tréning nagyvállalati környezetben

Egy-egy új vállalati megkeresés mindig izgalmas kihívást jelent számunkra. Nincs két egyforma projekt, hiszen mindig egyedi igényeket veszünk figyelembe a tematika és képzés ütemezésének kialakítása során.

Akkor sem volt ez másként, amikor a Magyar Telekom csapatával elkezdtük a közös munkát egy Scrum továbbképzés megvalósításához.

Scrumról röviden

A hagyományos szoftverfejlesztési megközelítés szerint a legtöbb projektet egy hosszú tervezési szakasz előzi meg, amelyet aztán pontosan kiviteleznek, és a végén leszállítanak. A Scrum projektek során ez a tervezési szakasz jelentősen lerövidül. A Scrum projektek alapfeltevése az, hogy nem érdemes a szoftvert az elején minden apró részletében megtervezni, hanem inkább folyamatosan, újra- és újratervezve célravezetőbb leszállítani, jól átgondolt kisebb elemekben. Mivel a Scrum egy iteratív megvalósítást feltételez, ezért a Scrum csapatok a projektben felmerült feladatokat rövid és önmagukban könnyen megérthető szeletekre osztják fel, amelyeket egy meghatározott idő alatt végrehajtanak.

A Scrum egy olyan keretrendszer, melynek segítségével emberek komplex problémákat tudnak adaptív módon kezelni úgy, hogy közben termelékenyen és kreatívan szállítják le a lehető legértékesebb termékeket.

A csapatban számos egyénileg felvett tudás volt jelen, de szükségessé vált egy külső tanácsadó útmutatása a tudás rendszerezéséhez és a célok meghatározásához.

Első lépésként egy egységes tudásfrissítést tartottunk a 11 fős csapat részére (4 Product Owner és 7 Developer). Ezt egy két napos intenzív tréning során valósítottunk meg senior coach és Scrum Master bevonásával.

Fontos volt, hogy mindenki tisztában legyen az egyéni szerepkörével és azzal, hogy miként tudják hatékonyan segíteni egymást a csapattagok.

Második lépésként pedig egyetértettünk abban, hogy a megszerzett tudás gyakorlatban való elsajátításához, valamint a napi feladatok során felmerülő kérdések miatt egy tanácsadói időszak lesz a hatékony megoldás. Scrum coachunk bizonyos időközönként személyesen is ellátogat a csapathoz egyeztetni.

A képzés végén kapott számos pozitív visszajelzés megerősített minket abban, hogy megfelelő előkészítés és rugalmasság szükséges ahhoz, hogy vállalati képzéseink hatékonyan szolgálják partnereink céljait, egyéni és csapatszinten egyaránt.

Kati
marketing manager
katalin.giran@braininghub.com

2024-01-18T09:32:58+01:00
Go to Top