Hogyan tanulhatsz a mesterséges intelligenciáról?

Hogyan tanulhatsz a mesterséges intelligenciáról?

Már jó ideje elérhetőek kurzuskínálatunkban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó, üzleti IT kategóriába tartozó képzések. Amennyiben érdekelnek az AI nyújtotta lehetőségek, szívesen meghallgatnál néhány gondolatot januári eseményünk mesterséges intelligenciát körüljáró alkalmából, illetve szeretnéd tudni, milyen ismeretekre tehetsz szert különböző szintű tanfolyamainkon, bejegyzésünk neked szól. 

Az AI transzformáció titkai

A ProTechtor meetupok a Stylers Group és a Braining Hub szervezésében megrendezésre kerülő online rendezvények. Január 27-én Szabados Leventével és Szertics Gergellyel, a téma nemzetközi szinten elismert szakértőivel és mesterséges intelligencia tanfolyamaink oktatóival beszélgettünk arról, hol tart most itthon az AI stratégia, hol helyezkedünk el a nemzetközi palettán, és hogy mekkora az adatvagyon szerepe. Tisztáztuk a sokszor egybemosott alapfogalmakat, mint mesterséges intelligencia, gépi tanulás, data science, automatizáció, és szó esett az AI transzformációval kapcsolatos tévhitekről is – az esemény végi Q&A szekcióban pedig többek között arra a kérdésre is választ kaptunk, hogyan miként lehet bevonódni az MI koalíció munkájába. 

Mesterséges intelligenciával kapcsolatos meetup rendezvényünket teljes terjedelmében is visszanézheted:

Milyen képzéseken tanulhatsz nálunk AI-ról?

Üzleti IT képzéseink között két mesterséges intelligenciával foglalkozó online tanfolyamot is találsz. Az elsőt nevezhetjük alapozó tanfolyamnak is, ennek célja az, hogy gyakorlati példákon keresztül ismertesse meg a résztvevőkkel az AI nyújtotta lehetőségeket. Az elvégzése hasznos lehet mindazok számára, akik szeretnének képet kapni arról, hogy melyek azok a területek, ahol saját szervezetüknél is alkalmazhatóak a mesterséges intelligencia megoldásai. Olyan szakembereknek javasoljuk a képzést, akik segíteni szeretnék cégüket az AI transzformációban való eredményes részvételben. 

Második, haladó tanfolyamunk tulajdonképpen egy kedvezményes árú képzési csomag, ugyanis a kurzus magában fogalja az alapozó tanfolyam teljes tananyagát. Azoknak ajánljuk, akik szeretnék magasabb szintre fejleszteni tudásukat a témában – olyan szervezeteknek, vállalatoknak, akik már elhatározták, hogy a mesterséges intelligencia megoldásaival kívánják versenyképességüket javítani vagy működésüket tökéletesíteni. Fontos információ, hogy a képzés interaktív jellegű brainstorming, workshop közbeiktatásával zajlik, feltételezi a résztvevők közreműködését, és azt, hogy iparági tudásukat, munkahelyükkel kapcsolatos igényeiket, kihívásaikat, céljaikat megosszák.

Amennyiben több információra van szükséged, mint amit képzéseink oldalán megtalálsz, szeretettel várunk AI Online Nyílt Napunkra, ahol nem csak velünk, hanem leendő oktatóiddal is beszélgethetsz, és felteheted nekik kérdéseidet, hogy megalapozott döntést hozhass.

A program díjmentes, de regisztrációhoz kötött.

Legutóbbi bejegyzések

Okos beszerzés: Hogyan rövidíthető le az ajánlatkérési folyamat napokról percekre?

A legtöbb vállalatnál a belső beszerzési igények kaotikusak, az adatok strukturálatlanok, a beszállítók versenyeztetése pedig lassú, manuális folyamat. Az Alexis intelligens beszerzés automatizálja a teljes procurement folyamatot a szabad szöveges igénytől a legoptimálisabb ajánlat kiválasztásáig.

Ellenőrzött pénzügyek: AI-alapú számlafeldolgozás

A pénzügyi adminisztráció egyik legnagyobb időigényű területe a számlafeldolgozás. Célunk egy olyan automatizált rendszer kialakítása volt, amely felismeri és összepárosítja a pénzügyi dokumentumokat (megrendelő, TIG, számla), valamint kinyeri a kulcsadatokat – jelentősen csökkentve a feldolgozási időt.

Adatvezérelt HR: integrált szabadság- és jelenlétkezelő rendszer

Hogyan lehet transzparenssé és hibamentessé tenni a szabadságok és hibrid munkavégzés kezelését anélkül, hogy az adminisztráció felemésztené a csapat idejét? Egy olyan HR rendszert alakítottunk ki, amely automatizálja a szabadság- és jelenlétkezelést, követi a munkatörvénykönyv, valamint a cég egyedi szabályozási logikáját.

AI-támogatott sales motor: több lead, több üzlet létszámbővítés nélkül

Ha a hazai piacbővítés vagy nemzetközi terjeszkedés a stratégiai cél, akkor a sales csapatnak két dologra van szüksége: minőségi leadekre gyorsan és átlátható, mérhető folyamatokra. Sok vállalat mégis Excelekben, e-mailekben, sőt, időnként a fejekben tárolt információkkal dolgozik.

2024-01-18T09:29:05+01:00
Go to Top